Edmund a hegyekből

„Ki van odakinn, aki ily szenvedélyesen
Kiabál és dörömböl bezárt kapumon?”
„Ned vagyok a hegyekből, bőrig ázva és átfagyva,
Átgázolva mocsáron és ingoványon.”
„Egyetlen igaz szerelmem mit tehetnék érted,
Tán ruháimba öltöztesselek?
Így ha golyók záporoznak ránk és füst fojtogat,
Egymás karjai közt halhatunk meg.”

„A kemény fagy és hó régóta emészti erőm,
Elhagyott minden önbizalmam,
Lovaim elvadultak, földjeim parlagon hevernek,
Egyedül vagyok e világban.
Nincsen egy barátom se (ó jaj nekem),
Aki csak egy kicsit is törődne velem,
Nem marad más, mint átkelni a tengeren,
S idegenek közt élni le életem.”