Larry

Mielőtt Larry-t felkötötték, az utolsó éjszakán
A haverok mind meglátogatták őt,
Egy kis harapnivalót is hoztak magukkal, pedig lám
Attól is leizzadnak, hogy megszerezzék a betevőt.
Mert Larry olyan fickó volt ám,
Aki, ha egy barátját halálra ítélték,
Bizony eladta mindenét,
Hogy segítsen szegény cimboráján,
Hadd pipázzon, s igyon egyet mielőtt meghal.

„Nagyon sajnálom, Larry”, mondtam,
„Hogy ilyen helyzetben kell lássalak,
Igaz hitemre fiú, neked sose hazudtam,
Inkább elcserélném veled a sorsomat.”
„Ó jaj, mindennek vége”, volt Larry válasza,
„A kötelet a nyakamon érzem már,
És meglátjátok holnap ilyenkorra,
A ti Larrytek halottabb lesz a halottnál,
Pedig bátorságban nem volt hiány.”

A haverok gyorsan odagyűltek köré,
Odaültek mellé a székeiken,
Hat gyertyát tettek a koporsója mellé,
Nélkülük nem ment volna a virrasztás sem;
Megkérdeztem, készen áll-e a halálra,
Anélkül, hogy illendően megbánta volna bűneit,
”Ez az én szememben az ügyvédek húzása”,
Válaszolt Larry,” amit azért találtak ki,
Hogy sok pénz üsse a markukat.”

Előkerült a kártya és játszottak vadul,
Míg egyiküket Larry csaláson nem érte,
(S mivel Larry sajna könnyen begurul),
Rögtön egy kemény ütést mért a fejére.
„Ó a szentségit!”, kiáltotta, „Te piszok,
Kilukasztom a fejed az öklömmel,
Rászedsz engem, mert bajban vagyok,
De hamarosan szétverem a fejedet,
És ihatod a saját véredet.”

Aztán jött a Bibliával a pap,
Oly udvariasan és előzékenyen beszélt,
Larry egy kilmainham*-i pillantást vetett felé,
És a parókáját a pokolba repíté.
Aztán fejét egy kicsit lehajtotta,
Hogy az üvegből egy jóízűt kortyintson,
És sajnálkozó sóhajtással mondta:
„Ó, a kötél ott lesz hamarosan a nyakamon,
És szegény gigámat megfojtja.”

Oly megható volt, ahogy mondta e szavakat,
Könnyeink csak úgy záporoztak,
Részemről, azt hittem a szívem megszakad,
Hogy levágják őt, mint egy virágzó ágat.
Másnap láttuk őt utolsó útján,
Ó, a hóhér! Éreztem, megölném, ha tudnám,
Szegény Larry, egy szó sem hagyta el ajkát,
Meg se rezzent, míg el nem érte Vilmos király szobrát,
Ám akkor falfehérré vált.

Ahogy elérték az akasztófát,
Annak rendje, módja szerint fel is akasztották,
A zsámolyt a lába alól rögvest kirántották,
Arccal a város felé érte a halál.
Büszkeségében még egy utolsót rúgott,
De látszott, hogy már mindennek vége,
Hamarosan leoldották nyakáról a hurkot,
Sötétben, lóherék közt virrasztottunk mellette,
Aztán szépen elföldeltük őt.


*Kilmainham egy börtön volt