Master McGrath balladája

1869-ben volt a nevezetes nap,
Mikor Waterloo-ban megjelentek
A sportkedvelő emberek,
Hogy elnyerjék és elvigyék a nagy díjakat,
De nem számoltak Írországgal
És Master McGrath-val.

A hírneves napon, december 12-én,
McGrath és gazdája
Lurgan városát elhagyta.
A csatornán átröpítette őket egy erős szél,
Így kikötöttek 13-án
A szép Anglia partján.

Mikor a hatalmas városba, Londonba, megérkeztek,
Összegyűlt az összes angol
Buzgó sportrajongó,
És néhány közülük hahotázni kezdett:
„Nézd csak ezt a híres kutyát,
Kinek neve Master McGrath!”

Egyikük szólásra emelkedett:
Fütyülök rá,
Hogy itt ez az ír agár.
Egy másik meg gúnyosan nevetett:
„Csak várjuk ki a végét,
Letörjük McGrath büszkeségét.”

S felelt Lord Lurgan: „Uraim, figyeljenek a szómra,
Ha Önök közül bárkinek
Van pénze, tegye meg.
Ötezer az egy ellen fogadok Master McGrath-ra.
Mivel az angol büszkeségek
Szerintem fabatkát sem érnek”

McGrath felnézett farkát csóválván,
Biztosítva gazdáját,
Hogy érti minden szavát.
„Egyet se félj tőlük, Brownlow, kedves gazdám,
Elnyerem babérkoszorújukat,
Afelől biztosíthatlak.”

Ott állt Rose, az angolok büszkesége,
A gazdája, s a mestere
Ott voltak egészen mellette.
A kutyák nekiindultak, s a tömeg éljenezte
Anglia büszkeségét,
És az írek Master-ét.

Rose és Master fej-fej mellett futottak párban,
Egyszercsak Rose megkérdezte:
„Kíváncsi vagyok mi szél hozott ide?
Jobb lett volna otthon maradnod az ír tartományban,
Ahelyett, hogy idejöttél volna
Babért nyerni a ködös Albionba.”

„Vad hangás mocsarainkról ismernek inkább,
De jó emberei vannak
És jó kutyái is Írországnak.”
S folytatja McGrath: „Csak így tovább,
Ragadj meg mindent bátor Britannia,
De most ezt szívd fel az orrodba.”

Gyönyörűen futott előttük a nyúl, mindenki csak nézte,
Szinte a széllel versenyezett
S repült a zöld mezők felett.
De McGrath a hátára ugrott, s mancsát felemelte:
„Háromszor is éljen Írország!”
Így kiáltott Master McGrath.